Országos Doktori Tanács

Témavezetés adatlap

Glávits Aliz

alapadatok
hallgató
témavezetés címe
Az adótudatosság- és az adózásra vonatkozó tudás fejlesztése a középiskolás korosztály körében
intézmény
témavezető
társtémavezető
témavezetés módja
társ
fokozat típusa
PhD
témavezetés leírása
Kutatási téma – a téma jelentősége és relevanciája Az adótudatosságra nevelés nem csak az edukációról szól, magába foglalja a két fél, az állampolgár és a hatóság (azon túl pedig az állam) közti kommunikáció, bizalom és együttműködés építését, fejlesztését is. (Khaerunnisa, et al., 2016) Az erre irányuló törekvések már évek óta részét képezik a különböző nemzetközi és nemzeti civil szervezetek, közigazgatási szervek programjainak, stratégiáinak. Számos kutatás igazolta, hogy az adózásról szóló ismeretek oktatása hozzájárul az adómorál pozitív irányú változásához, formálja a hozzáállást és elősegíti a jogkövető magatartás megvalósulását azáltal, hogy az adózó magabiztos ismeretekkel rendelkezik, és tudja, mit kell tenni egy-egy (élet)helyzetben. (OECD Skills Studies, 2019) (OECD - European Union, 2022) Ez alapján tehát kijelenthető, hogy az információátadás hatékonysága, és a tudásátadás menedzselése kulcsfontosságú, hiszen az állampolgárok pénzügyi műveltségének szintje és az ahhoz kapcsolódó attitűdje jelentős hatással lehet egy nemzet gazdaságára (Béres, 2013) (Klapper, et al., 2012). Bár a középiskolás korosztály csekély százaléka találkozik közvetlenül az adózással ebben az életszakaszban, azonban a témával kapcsolatban szerzett információk és benyomások meghatározók lehetnek a majdani, felnőttkori attitűdjük, adómoráljuk tekintetében. (Utkarsh, et al., 2019) Ezért elengedhetetlen megismerni azt, hogy mely tényezők milyen mértékben hatnak erre a korosztályra, illetve milyen kommunikációs vagy tanulási sajátosságokat, jellemzőket kell figyelembe venni a megfelelő tudásmenedzsment kialakítása, a hatékony tájékoztatás, ismeretbővítés és „adótudatosságra nevelés” megvalósítása érdekében. (Whitebread & Bingham, 2013) Hivatkozott irodalom: - Béres, D. (2013): A pénzügyi kultúra - mi is ez valójában?, [Digitális kiadás], Tendenciák a Pénzügyi Tudatosságban, Budapest, Budapesti Corvinus Egyetem, Forrás: www.fintelligence.hu/kiadvanyok/TPT2020.pdf (Letöltés időpontja: 2024.01.20. 09:10) - Khaerunnisa, I., Wiratno, A. & Luthan, E. (2016): The Effect of Tax Morality, Tax Culture, and Good Governance to Taxpayers Compliance. The Accounting Journal of Binaniaga, pp. 59-67. - Klapper, L. F., Lusardi, A. & Panos, G. A. (2012): Financial Literacy and the Financial Crisis. [Digitális kiadás] Cambridge, NATIONAL BUREAU OF ECONOMIC RESEARCH, Forrás: https://www.nber.org/papers/w17930 (Letöltés időpontja: 2024.01.27.) - OECD (2019): Skills Matter: Additional Results from the Survey of Adult Skills, Paris, OECD Skills Studies, OECD Publishing, Forrás: https://www.oecd.org/skills/piaac/publications/Skills_Matter_Additonal_Results_from_the_Survey_of_Adult_Skills_ENG.pdf (Letöltés időpontja: 2024.02.14. 15:21) - OECD - European Union (2022): Financial competence framework for adults in the European Union, Paris: OECD - European Union. Forrás: https://www.oecd.org/finance/financial-competence-framework-for-adults-in-the-european-union.htm (Letöltés időpontja: 2024.02.10. 19:4) - Utkarsh, és mtsai. (2019): Catch Them Young: Impact of Financial Socialization, Financial Literacy and Attitude Toward Money on Financial Well-being of Young Adults. International Journal of Consumer Studies, 44(6), pp. 531-541. - Whitebread, D. & Bingham, S. (2013): Habit Formation and Learning in Young Children, London: Money Advice Service A kutatás fő célja: A kutatás célja a hazai középiskolások adótudatosságának fejlesztésére irányuló tudásbővítő programok sikerességének, ezen belül a középiskolába járó fiatalok adózásra vonatkozó ismeretének, a számukra készített tájékoztató anyagoknak (hang, kép, szöveg) és a tudásmenedzsment folyamatának vizsgálata, ezáltal hozzájárulás egy olyan megvalósítható stratégia kialakításához, mely a célcsoport tudásának bővítését, adótudatosságának fejlesztését, és a felelős állampolgárság kialakítását támogatja. Témavezető(k) publikációi (a témához kapcsolódóan) Bencsik, A. (2024). Tudásmenedzsment elméletben és gyakorlatban – az üzleti stratégiától a mesterséges intelligenciáig Akadémiai Kiadó Bencsik, A. (2022). Sustainable Management Based on Sustainable Knowledge In: Matos, F; Rosa, Á (szerk.) Proceedings of the 18th European Conference on Management Leadership and Governance, ECMLG 2022. Sonning Common, Anglia: Academic Conferences International pp. 34-44. Bencsik, A. Mezeiova, A. Samu, B. (2021). Gamification in Higher Education (Case Study on a Management Subject), International Journal of Learning, Teaching and Educational Research 20:5 pp. 211-231. Darida Zsuzsa, Józsa L. Motivált kötelezettség vs. kötelezett motiváltság (2019) Új magyar közigazgatás 12. évf. 4. szám pp. 28-30. Zsuzsa, D., László, J. (2019). Can We be Satisfied with What is Obligatory? Focusing on the Satisfaction Results of the Training System for Public Administration. Pro Publico Bono–Public Administration, 7(3), 22-39.
képzés kezdete
2024-09-01
abszolutórium megszerzésének várható ideje
2028-08-01
státusz
folyamatban lévő