Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Keretszám

Kivonat a 2008-ban a felsőoktatásba felvehető, államilag támogatott hallgatói létszámkeretről szóló 1077/2007. (X. 4.) Korm . határozatból

 

A Kormány a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 101. § -a (1) bekezdése b) pontjának felhatalmazása alapján”

 

„3. a 2008-ban államilag támogatott doktori képzésre felvehető hallgatók létszámát 1000 főben határozza meg azzal, hogy a bölcsészettudományok, a hittudomány, a társadalomtudományok tudományterületére felvehető hallgatók létszáma legfeljebb 320 fő , míg az agrártudományok, a műszaki tudományok, az orvostudományok, a természettudományok és a művészetek tudományterületekre felvehető hallgatók létszáma legalább 680 fő lehet ;”

 

A fentiekben meghatározott 1000 fős keretből kell biztosítani a 19 fős kettős pályázattal betölthető határon túli részkeretet (ukrán, szerb és horvát állampolgárok részére), így az ODT 981 fős keret egyetemek közötti elosztására tehet javaslatot, figyelemmel a kormányhatározatban meghatározott arányokra .

 

Ez a teljes osztható létszámkeret, itt kell figyelembe venni a nem állami egyetemeket is:

  • Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen
  • Evangélikus Hittudományi Egyetem, Budapest
  • Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest
  • Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem, Budapest
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest és
  • Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem, Budapest
  • Közép-európai Egyetem, Budapest

 

A ZMNE nem részesül a keretből.

Az állami felsőoktatási intézmények körében a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények nem tartoznak az oktatási tárca fenntartói hatáskörébe. A felsőoktatási intézmények szervezete és vezetési rendszere eltér a polgári felsőoktatási intézményekétől, ezért a törvény tételesen sorolja fel azokat az alkalmazottakra, a hallgatókra vonatkozó elveket, a vagyoni és költségvetési kérdésköröket, ahol a fenntartó tárcák szabályozásai az általános rendelkezésektől eltér.

A törvény új vonása, hogy a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézményekben a nem katonai és nem rendvédelmi polgári szakokon is a törvény főszabályai szerint folyhat államilag finanszírozott képzés. A polgári szakokon az államilag finanszírozott helyek biztosításáról a 101. § -ban meghatározottak szerint a Kormány dönt.

 

AKKREDITÁLT DOKTORI ISKOLÁK LISTÁJA INTÉZMÉNYEK SZERINT

(Kivonat)

(Az utolsó frissítés dátuma: 2007. július 4.)

 

 

Kód

Intézmény

Tudományág

Akkr . hat. száma

DI vezető -

 

D132

ZMNE

5 .6 . Hadtudományok

2002/2/III

Szabó János

 

D 153

ZMNE

2 .10 . Katonai műszaki tudományok

2002/2/III

Halász László

Ezek nem polgári szakok, hanem katonai doktori képzések.

 


 
nyomtatás utolsó módosítás: 2007. XII. 03. 15:19:48
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )