Sólyom László köztársasági elnök beszéde az egyetemi tanári kinevezések ünnepélyes átadása alkalmával

Tisztelt Professzor Asszonyok és Professzor Urak, Hölgyeim és Uraim!

Harmadik alkalommal adom át az egyetemi tanári kinevezéseket, harmadszor élem át én is ennek az alkalomnak ünnepi voltát, hiszen tudom, mekkora örömöt és elégtételt jelent formálisan is elérni az egyetemi pályafutás csúcsára, elnyerni az egyetemi tanári címet.

Ezalatt a három év alatt is folytatódott az egyetemi világnak az a forrongása, amelyet elnökké választásom előtt a saját egyetememen, sőt, MAB-tagságom révén a többi egyetemre is meglehetős rálátással megéltem. Integráció, Bologna, finanszírozási kísérletek, felszámoló biztosok és menedzserek, folyamatosan növekvő hallgatói létszám, benne élesen elkülönülve az egyre rosszabb előképzettségű tömeg és az egyre jobb, vékony elitréteg.

Mindeközben az egyetlen biztos pont, a jövő záloga: a tanárok. Jól tudjuk, az egyetemet a professzorok teszik egyetemmé. A professzor tudományos és emberi, nevelői teljesítményétől függ, hogy az egyetem betölti-e feladatát. Külön is az alkotmányba iktatták a tanítási és kutatási szabadság alkotmányos jogát. Az egyetemek is küzdenek, hogy ez csorbítatlan maradjon. De ezeket a kereteket csakis az tölti meg értelemmel, ha a professzor valóban autonóm személyiség, ha él, méghozzá példamutatóan él ezzel a szabadsággal. Minden nagy, legendás professzor példájával, egyénisége erejével hatott. Az egyszerű hallgatók is megérezték a tudásra és szellemi függetlenségre épült személyiség kisugárzását, a szűkebb tanítványok köre pedig azt a teljes emberi gazdagságot, ami az együttes munkában kibontakozhatott.

A kinevezések átadásának ünnepi volta felment minket az alól, hogy a magyar oktatásügy, sőt művelődés átfogó problémáiról beszéljünk, jóllehet az egyetemek a kornak megfelelő hivatását csakis ebben az összefüggésben lehet meghatározni. Ha a lakosság 46 százaléka legfeljebb a 8 általánost végzi el, sok-e a szűken 12 százalékos felsőfokú végzettség? Kell-e, és ha igen, milyen eszközökkel szabad a munkaerő-piachoz igazítani az egyetemi kínálatot? Hogyan lehet megvédeni és fenntartani az alapkutatásokat? Hol tart a magyar tudomány és az egyetemi képzés integrációja a nemzetközi tudományosságba? Kikből legyenek szakmunkások? Hogyan lehetne az egyetemi kutatóhelyek és a gazdaság felhasználóinak kapcsolatát sokkal erősebbé tenni? Ezekben a stratégiai kérdésekben azonban a professzori karnak kell, hogy legyen véleménye.

Tisztelt Kollégák, engedjék meg, hogy elmondjam egy friss élményemet. A nyáron kétszer is találkoztam kiemelkedően tehetséges középiskolásokkal. Előbb az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny díjátadásán, másodszor a Stressz Világkongresszuson, amelynek rendezésében a Kutató Diákok is részt vettek. Érdeklődtem, hogy kikerülve a nagyszerű tehetséggondozó és -növelő szervezetekből, hogy érzik magukat az egyetemen. Bizony, akik nem korábbi mentoruknál folytatták a tanulást és a kutatást, nem egyszer csalódtak. Kérem Önöket, minden erejükkel segítsék a lelkes és kitűnő fiatalokat, hiszen ők a magyar tudomány és az egyetemek jövője.

A jövőt illeti másik megjegyzésem is. Lesznek-e még professzorok, és milyenek? Miközben nő a hallgatói létszám, és ezen belül is az esti, a levelező és a távoktatás aránya, a doktoranduszok száma gyakorlatilag változatlan. A PhD (és kandidátusi) fokozattal rendelkezők kétharmada elmúlt hatvan éves, 88 százaléka ötven év feletti. Ugyanakkor, bármilyen szükség van is a fiatalabb minősített oktatókra, csakis az üzemszerű működés és az akkreditációs követelmények miatt, nem szabad engedni a követelményekből. Márpedig aggasztó az egyes doktori iskolák közötti nagy különbség.

Ha tehát ma az utánpótlás kérdését állítom előtérbe, az nem ünneprontás. A Professzor Asszonyok és Professzor Urak eddig is fontos személyiségei voltak szakterületük tudományos iskoláinak, hiszen ezért is nyerték el a professzori rangot. Azonban mától hivatalosan is viselik a felelősséget, és rendelkeznek a szükséges jogokkal és eszközökkel. A nemesség pedig kötelez.

Kívánok tehát Önöknek eredményes működést, és még több örömöt munkájukban!