Bejelentkezés
 Fórum
 
 
A rektorokhoz

Ikt.sz.: .Dált-543/10/2007

Az egyetemek rektorainak

Székhelyükön

Tárgy : doktori iskolák törvényi megfelelése

 

 

Tisztelt Rektor Asszony, Rektor Urak!

 

A MAB a 33/2007. kormányrendelet következtében indította el a doktori iskolák törvényességi megfe­lelésének vizsgálatát, illetve a rendelet adta lehetőségek révén (is) létesíteni kívánt új doktori iskolák akkreditációját.

 

Úgy döntöttünk, hogy ezt a meglehetősen nagy és fontos feladatot teljes mértékben elektronikus úton - azaz papírmentesen - az internet segítségével szervezzük meg. Ebben partnerre találtunk az Országos Doktori Tanácsban. Az ODT, a magyar egyetemek doktori tanácsai elnökeinek testülete, saját elha­tározásból egy széleskörű, lényegében teljesnek mondható doktori adatbázis felépítéséről döntött. A MAB azért csatlakozott ehhez a szándékhoz, mert így lehetővé vált, hogy az intézmények, a doktori képzésben részt vevők, a két cél megvalósulását egyetlen adatszolgáltatással segíthessék.

 

Az ODT adatfeltöltés határideje 2007. október 31. volt. Igen jó érzéssel tájékoztatom Önöket arról, hogy erre a meglehetősen szoros határidőre 152 folytonosan működő, és 8 új DI teljes körű adatfeltöltést teljesí­tett. 8 további DI adatai már a honlapon vannak, s csak 2 esetén üres a rovatok nagyobbik hányada. Remélem, hogy ezek is napokon belül készen lesznek.

 

Kedves Rektor Urak!

 

A MAB nevében Önökön keresztül fejezem ki őszinte elismerésemet és köszönetemet a doktori iskolák tagjainak, a doktori tanácsok elnökeinek, az iskolák és az egyetemek igen sokat vállaló és teljesítő „adminisztráto­ra­inak”, hogy - ha néha „duzzogva” is - de tisztességgel, felelősséggel és felkészültséggel járultak hozzá a rendszer kiépítéséhez. Azt remélem, hogy ennek során jobban beleláttak a doktori képzés szervezeti és személyi rendszerébe és a most szerzett és még tovább gyűjthető tapasztalataikat ered­ményesen hasznosítják a továbbiakban is.

 

E körlevél nyilvánosságát is felhasználom arra, hogy külön elismerést és köszönetet fogalmazzak meg Csizmadia Józsefnek, az ODT titkárának: fáradhatatlan aktivitása, kitartó lelkesedése, minden problé­mát megoldó szakismerete és segítőkészsége kulcsszerepet játszott abban, hogy idáig jutottunk.

 

Az elmúlt hetekben többen fejezték ki aggályaikat az adatbázis nyilvánosságát illetően. Az adatbázis előkészítése jogi oldalról mindvégig a Magyar Országgyűlés Adatvédelmi Biztosának hivatalával foly­tatott konzultációk és útmutatások alapján történt. Erre épült a „Belépés” oldalon olvasható tájékoztató, a világos utalás az önkéntességre, továbbá, hogy „ Az adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001”. Erkölcsi oldalról közelítve: az adatbázisban szereplő minden adatot - nevünk és születési időpontunk kivételével - közpénzből hoztuk létre, tehetségünkkel, szorgalmunkkal, egyéni és közös munkánkkal, együttműködésünkkel. A nyilvánosság így erkölcsi kötelességünk is.

 

Az adatbázis fontos információ a doktori képzésbe készü­lőknek és az abban részt vevőknek. Ennek révén önmagunk és a széles nyilvánosság elé tárhattuk a meghatározó hányadában sikeres, sőt nem ritkán imponáló eredményeket, sok okta­tónk, iskolánk kiválóságát. Legyünk már egyszer büszkék arra, és mutassuk meg magunknak és a közvéleménynek is azt, amit egyénként, doktori iskolaként, egyetemként teljesítettünk, amivel nemzetközi mércével mérve is értéket alkottunk, s amiben az ifjú tudósutánpótlás követendő példát láthat. Tudom, az adatbázis nem minden része ilyen, de ez biztosan csak kisebb hányadot jelent. Meggyőződésem, hogy a nyilvánosság azokat is jobb teljesítményre ösz­tönzi, akik most e tükörben meglátják: ma még nem tartoznak a kiválóak körébe, tennivalóik vannak.

 

Most a MAB-ra vár a nagy feladat: az adatbázis alapján értékelni 170 doktori iskola kereken 2300 törzstagjának, s ennek alapján maguknak az iskoláknak törvényi megfelelőségét. Várható, hogy e munka során néhány esetben pontosításokat, kiegészítéseket kell kérnünk.

 

Ismételten hangsúlyozom, a MAB alapvető törvényi feladatának tesz eleget akkor, amikor a magyar felsőoktatás, ezen belül a doktori képzés és fokozatszerzés minősége érdekében értékeli annak szemé­lyi és szervezeti kereteit, feltételeit. Közös célunk, hogy a magyar doktorképzés és fokozatszerzés minősége a mostani eljárás révén is javuljon. Ezt a MAB segíteni fogja, ám a feladat az egyetemeké!

 

Ehhez kívánok eredményes, jó munkát minden közreműködőnek! Köszönettel és nagyrabecsüléssel:

 

 

Budapest, 2007. november 1.

 

 

Bazsa György s.k.

a MAB elnöke

 

 

 


 
nyomtatás utolsó módosítás: 2007. XI. 05. 11:20:47
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )