doktori adatbázis
útmutató törzstagok, témavezetők és oktatók részére
Köszöntjük a doktori adatbázisban!
Ez az útmutató a doktori adatbázisba való adatfeltöltéshez ad segítséget a törzstagoknak, témavezetőknek és oktatóknak, különös tekintettel arra, hogy a MAB 2009-ben újra megvizsgálja akkreditáció céljából a 180. és alacsonyabb azonosítószámú doktori iskolák törzstagjainak törvényi megfelelését, a saját maguk által megadott legfrissebb adatok alapján.
Figyelje az útmutatóban a !! jelet!
Ezzel jelöljük az adatbázis 2009-es verziójában újként megjelenő vagy módosult menüpontokat. Kérjük az érdekelteket, elsősorban a törzstagokat, feltétlenül ellenőrizzék, és szükség esetén frissítsék a
!!
-lel jelölt lapokra feltöltött adataikat.
Mit kell tenni az adatbázisba való belépéshez?
Adja meg a doktori iskola adminisztrátorának azt az
e-mail címét,
amelyet a doktori adatbázissal kapcsolatban használni kíván. Az adminisztrátor regisztrálja Önt az adatbázisban a neve és az e-mail címe megadásával. A regisztráláskor a program automatikusan
elektronikus levelet
küld Önnek
a felhasználónév és a jelszó
megjelölésével.
BEJELENTKEZÉS
A doktori adatbázis nyitó képernyőjének bal oldali sárga navigációs sávján lefelé haladva kattintson a
Bejelentkezés
menüpontra, majd írja be a megfelelő sorokba az elektronikus levélből átmásolt felhasználónevet és jelszót. Ezután kattintson a bejelentkezés parancsgombra.
Az első belépéskor a jelszó azonnali megváltoztatását kéri a rendszer. Ezután ezt a
megváltoztatott jelszót
kell használni a belépéshez. A felhasználónév és jelszó további változtatásának módjáról lásd alább a
Felhasználónév
lap és a
Jelszó
lap alatt leírtakat.
Bejelentkezés menüpont: elfelejtett jelszó.
Ha a felhasználónevét tudja, de a jelszavát nem, akkor használhatja a Bejelentkezés menüpont elfelejtett jelszó funkcióját. A felhasználónév és az e-mail cím beírása után kattintson az új jelszó kiküldése parancsgombra.
Adatbázis-kezelés: visszajelzés szalagüzenetben.
Bejelentkezés, adatbevitel után az oldal felső harmadában, egy szalagüzenetben visszajelzés olvasható. Citromsárga sávban az adatrögzítés sikerességét igazolja vissza a rendszer, piros sávban a hiba-figyelmeztetés olvasható. Ilyenkor a hiányos vagy más okból nem rögzíthető adatok beviteli mezői alatt piros hibaüzenetek is vannak, amelyek a konkrét problémát vagy tennivalót írják le.
Adatbázis-kezelés: a kérdőjel-ikon.
Az adatbeviteli mező előtti kis kérdőjel-ikon kezelése: ha az egérrel az ikonra mutatunk, megjelenik egy pótlólagos információkat adó, az adatbevitelt segítő szöveg, amely mindaddig ott marad, amíg az egeret el nem mozdítjuk.
Adatbázis-kezelés: adatbevitel, -módosítás rögzítése.
Az adatbevitelt, -módosítást a lap alján levő mentés parancsgombra való kattintással rögzíthetjük az adatbázisban. Javasoljuk a gyakori, pl. 20 percenkénti mentést, lásd a következő bekezdést.
Adatbázis-kezelés: inaktivitás.
A szerver műveletként csak a mentést és a lapok közötti váltást (lásd:
Mit kell tenni az adatfeltöltési felületek eléréséhez?
) érzékeli, az adatbevitelt, adatmódosítást, adatátvitelt nem. Ha 30 percen keresztül nem végzünk műveletet, vagyis sem nem mentünk, sem nem váltunk új lapra, a szerverrel a kapcsolat megszakad, az el nem mentett szöveg, adat elvész. Mindez begépelés közben nem érzékelhető, hanem csak akkor derül ki, amikor hiába próbálkozunk szöveg mentésével vagy lapváltással.
Adatbázis-kezelés: a mégsem parancs használata.
A böngésző
előre/vissza gombjait nem szabad használni
, csak a program hasonló funkciójú parancsait. Ilyen elsősorban a mégsem parancsgomb, amelyre kattintva az aktuális lapot módosítás/mentés nélkül elhagyjuk, és visszatérünk az előző lapra.
AZ ADATLAP
A
bejelentkezés után megjelenik az Ön adatlapja
. Az első bejelentkezéskor az Adatlapon csak a rendszer által automatikusan megadott adatok szerepelnek. Ezek: az Ön neve, drótpostacíme, az intézmény neve és a doktori iskola neve. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy
az adatlapot a nyilvános felületeken bárki elérheti
.
Az
adatlap sorai
a láthatóság szempontjából többfélék. A születési dátumból a nyilvános felületen csak a születési év jelenik meg. Vannak olyan sorok, táblázatok, amelyek csak akkor láthatók az adatlapon, ha Ön megadott azokba tartozó adatot. Ezek a következők:
- saját honlap
- publikációs lista elérhetősége
- közlemények
- tudománymetriai adatok.
A többi sor oldalrovatai akkor is megjelennek, ha adat nem szerepel a megfelelő sorban.
Figyelje az adatbeviteli űrlapok sorainak szedését!
Félkövér betűvel
jelennek meg azok a sorok, amelyekbe
feltétlenül kell
adatot írni.
Az összefoglaló adatlap soraiban adatbevitel, -módosítás közvetlenül nem lehetséges. A sorok tartalma akkor változik, ha Ön az adatokat a megfelelő felületeken felvitte/módosította, és a felvitelt/módosítást a mentés-sel rögzítette.
Mit kell tenni az adatfeltöltési felületek eléréséhez?
Az adatfeltöltési felületek kattintással érhetők el, két módon:
a) Az összes adatfeltöltési felület elérhető a bal oldali sárga navigációs sávból.
b) A személyi adatok feltöltési felületei -
!!
személyes adatok, elérhetőségek, felhasználónév, jelszó - elérhetők a
személyi adatok/adatlap
képernyőjének felső részén levő barna sávból is, a tudományos adatok feltöltési felületei -
!!
fokozat, cím,
!!
jelenlegi munkahelyek, témavezetés,
!!
témavezetés: hallgatók,
!!
kutatás,
!!
közlemények, egyéb - elérhetők a
tudományos adatok/adatlap
képernyőjének felső részén levő barna sávból is.
Az adatok megadását csak a törzstagoktól várjuk el, de oktatóknak és témavezetőknek is ajánljuk.
Hogyan lehet ellenőrizni, felvittem-e az összes kért adatot?
Lásd az
Ellenőrzés/
Nyilatkozat
lapnál leírtakat!
SZEMÉLYES ADATOK LAP
Ez a felület a következő adatok bevitelére, módosítására szolgál:
- születési dátum
- felsőoktatási azonosító
A
születési dátumot
ÉÉÉÉHHNN formátumban kérjük megadni. A nyilvános felületeken a teljes születési dátum helyett csak a születési év jelenik meg.
Az
egyéni felsőoktatási azonosító (FIR-szám)
7-tel kezdődő, 11-jegyű szám. Az adat a portál felületein nem jelenik meg, megadása a MAB törzstagi előírásai ellenőrzéséhez szükséges. Ha Önnek nincs még FIR-száma, akkor ezt a sort ne töltse ki.
ELÉRHETŐSÉGEK LAP
Ezen a lapon a rendszer feltünteti az Ön
e-mail címét
. Ha más e-mail címet kíván használni, kérje annak rögzítését a doktori iskola adminisztrátorától.
Itt adhatja meg
telefon- és/vagy mobiltelefon-számát
. A telefonszám sorba írt szám mindenképpen megjelenik a nyilvános felületen, akár a telefon-, akár a mobiltelefonszámát írja ide. A mobilszám sor csak akkor látható a nyilvános felületen, ha Ön rákattint a következő sor a mobilszám a publikus listán megmutatható kockájára.
A
telefonszámot
Magyarország előhívószámával (+36) együtt egybeírva, tagolás nélkül kérjük megadni, pl. +3612222222 illetve +
36302222222. A
mellék számát / jellel válasszuk el, pl. +3612222222/222.
A
saját honlap
címe
(=elérhetősége) sor kitöltése opcionális.
FELHASZNÁLÓNÉV LAP
A belépéshez szükséges felhasználónév itt
változtatható meg
.
Az új felhasználónév 7 - 15 karakter hosszú lehet, továbbá feltétel az is, hogy a választott felhasználónév még szabad legyen. Ha már foglalt, a program ezt jelzi, s másikat kér. Ne felejtsük el a kétszer beírt új felhasználónevet a mentés parancsgombra kattintva rögzíteni.
A felhasználónév tetszőlegesen változtatható
, arra azonban ügyelni kell, hogy mindig a legújabb felhasználónevünket használjuk.
JELSZÓ LAP
A belépéshez szükséges jelszó itt
változtatható meg
. Az új jelszó 7 - 15 karakter hosszú lehet. Ne felejtsük el a kétszer beírt új jelszót a mentés parancsgombra kattintva rögzíteni.
A jelszó tetszőlegesen változtatható
, arra azonban ügyelni kell, hogy mindig a legújabbat használjuk, mert ha egymás után ötször mást írunk be, akkor a program biztonsági okból zárolja a felhasználónevet. Ilyenkor kérjen új jelszót a doktori iskola adminisztrátorától.
!! FOKOZAT, CÍM LAP
Ezen a lapon mindazon tudományos fokozat föltüntethető, amelyeket Ön a bárki által elérhető adatbázis-változatban szerepeltetni kíván. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a törzstag formai megfelelését kizárja a tudományos fokozat hiánya.
A
tudományos fokozatait
legördülő listáról választhatja ki. A fokozatot adó intézmény nevét csak PhD és DLA fokozat esetében kérjük beírni. A fokozat tudományterülete és tudományága is legördülő listáról választható. A következő sorba a fokozat megszerzésének évét kérjük beírni. Az adatbevitelt a mentés újként parancsgombra való kattintással fejezhetjük be. Ekkor a tétel sorai kiürülnek, a sorokba írt tartalom a lapon a Tudományos fokozatok, címek c. táblázatban egy sorként jelenik meg. A táblázatból sort a sor végén levő piros X-re való kattintással lehet
törölni.
Módosítást kezdeményezni
a sor elején levő szerkesztés (írólap+ceruza) ikonra való kattintással lehet. Ha rákattint erre az ikonra, akkor az ikon sorában rögzített tétel adatai újra megjelennek a lap felső soraiban is. A megfelelő sorba írt tartalom módosítása után az adatokat a mentés módosításként parancsgombra kattintva menthetjük el. Ha a mégsem parancsgombot választjuk, akkor a módosításunk nem rögzítődik, hanem visszaáll az adatlap korábbi állapota.
!! JELENLEGI MUNKAHELYEK LAP
Ezen a lapon az Ön munkahelyeiről és munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyairól kérünk adatokat.
Az egyetem legördülő listából választható ki. Ha Ön az első sorban kiválasztott egy egyetemet, akkor a második sorba nem tud adatot felvinni. A professor emeritus az egyetem sorában a doktori iskola intézményét válassza.
Ha nem egyetemi munkahelyet kíván rögzíteni, akkor az első sort hagyja üresen, és a munkahely nevét a második sorba írja.
A beosztás is legördülő listából választható. Ha Ön az első sorban egyetemet tüntetett fel, akkor a következő beosztások közül választhat: egyetemi tanár (professzor); professor emeritus; egyetemi oktató vagy kutató; további (nem nevesített). Aki még nem egyetemi tanár, de egyetemi tanári pályázatot nyújtott be, az is válassza az egyetemi tanár beosztást, és a
jogviszony létrejötte
sort hagyja üresen. Egyetemi docens az egyetemi oktató vagy kutató sort válassza.
Ha Ön a második sorban tüntetett fel adatot, akkor a következő beosztások közül választhat: kutatóprofesszor, tudományos tanácsadó, további (nem nevesített).
A főállásra vonatkozó kérdés oktatók, kutatók (de nem a professzor emeritus) esetében: Teljes munkaidőben foglalkoztatott-e? A professor emeritus esetében: A doktori iskola intézményében emeritált?
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a törzstag formai megfelelését kizárja a további (nem nevesített) sor választása, ill. professzor emeritus esetében az doktori iskola intézményénél a
főállás
sorban nem választása.
Az adatbevitelt a mentés újként parancsgombra való kattintással fejezhetjük be. Ekkor a tétel sorai kiürülnek, a sorokba írt tartalom a lapon a Munkahelyek c. táblázatban egy sorként jelenik meg. A táblázatból sort a sor végén levő piros X-re való kattintással lehet
törölni.
Módosítást kezdeményezni
a sor elején levő szerkesztés (írólap+ceruza) ikonra való kattintással lehet. Ha rákattint erre az ikonra, akkor az ikon sorában rögzített tétel adatai újra megjelennek a lap felső soraiban is. A megfelelő sorba írt tartalom módosítása után az adatokat a mentés módosításként parancsgombra kattintva menthetjük el. Ha a mégsem parancsgombot választjuk, akkor a módosításunk nem rögzítődik, hanem visszaáll az adatlap korábbi állapota.
TÉMAVEZETÉS LAP
Ezen a lapon a korábbi
dr. univ., kandidátusi
témavezetések és a
doktori
képzésre (tehát legkorábban 1993-ban, beleértve a mostanitól esetleg eltérő korábbi doktori iskolát és programot is) felvett, s az Ön vezetésére bízott doktoranduszok számát, és ezek közül az abszolutóriumot szerzettek számát kérjük megadni. Amennyiben a témavezetés megosztott (kettős vagy ún. társ-) volt, azt 0,5-tel kérjük számolni.
A
doktoranduszok száma
nem függ a képzési formától (nappali/levelező), sem a finanszírozás típusától (állami ösztöndíjas vagy sem). Az is indifferens, hogy még doktori programban, vagy (2001 után) doktori iskolában folyt-e a munka. Nem számítandók bele a számba ugyanakkor az egyéni felkészülők, sem a képzés nélküli fokozatszerzők.
!! TÉMAVEZETÉS: HALLGATÓK LAP
Ezen a lapon kérjük megadni azoknak
a dr.univ/kandidátus/doktorjelölt hallgatóknak a nevét
, akik az Ön témavezetésével tudományos fokozatot szereztek. Értékeléskor az egyéni témavezetés 1-nek, a megosztott (kettős vagy ún. társ-) témavezetés 0,5-nek számít. Egy doktorandusznak legfeljebb két témavezetőjét vesszük figyelembe.
Az Ön vezetésével
várhatóan 2009. szeptember 1-jéig fokozatot szerző hallgatót
is fel kell venni ebbe a táblázatba, de a végzés ideje üresen hagyandó - amikor majd megtörténik a védés, az évszámot akkor kell beírni. Ha a védés sikertelen, a hallgatót le kell törölni a listáról.
Ezen a lapon mind Magyarországon, mind külföldön témavezetett hallgató feltüntethető. Ha a törzstagnak csak külföldön témavezetett hallgatója van, akkor javasoljuk, hogy az
EGYÉB
lapon a törzstag közöljön a hallgatóval kapcsolatban pótlólagos információkat, pl. a külföldi intézmény nevét, és minden egyéb olyan adatot, ami segítheti a véleményezést.
A
témavezetés módjának
(egyéni vagy társ) kiválasztása, a hallgató neve, a fokozat típusának kiválasztása (a dr.univ. fokozatot szerzett esetében is PhD választandó) és a fokozatszerzés évének beírása után az adatokat a mentés újként parancsgombra való kattintással rögzíthetjük. Ekkor a tétel sorai kiürülnek, a sorokba írt tartalom a lapon a Témavezetésével tudományos fokozatot szerzett hallgatók c. táblázatban egy sorként jelenik meg. A táblázatból sort a sor végén levő piros X-re való kattintással lehet
törölni.
Módosítást kezdeményezni
a sor elején levő szerkesztés (írólap+ceruza) ikonra való kattintással lehet. Ha rákattint erre az ikonra, akkor az ikon sorában rögzített tétel adatai újra megjelennek a lap felső soraiban is. A megfelelő sorba írt tartalom módosítása után az adatokat a mentés módosításként parancsgombra kattintva menthetjük el. Ha a mégsem parancsgombot választjuk, akkor a módosításunk nem rögzítődik, hanem visszaáll az adatlap korábbi állapota.
A táblázat alján a Találatok: melletti szám az eddig rögzített tételek (fokozatot szerzett doktoranduszok) számát jelenti. Ez a szám egyenlő vagy kisebb lehet a
Témavezetés
lapon az ezek közül abszolutóriumot szerzettek száma sorban feltüntetett számnál.
!! KUTATÁS LAP
Ezen a lapon az Ön
kutatási területének
rövid (legfeljebb 200 karakteres) leírását kérjük. Ezután válassza ki j
elenlegi kutatásainak tudományága(i)
t. Ezt azért kérjük, mert a MAB vizsgálja a törzstagok relevanciáját a doktori iskola tudományága, illetve kutatási területe vonatkozásában.
!! KÖZLEMÉNYEK LAP
A
Közlemények
lapra történő adatfelvitelhez nyomatékosan ajánljuk a
MAB 2008/8/II.2. sz. határozata
(Doktori iskolák létesítésének és működésének akkreditációs követelményei) 2.sz. mellékletének figyelembevételét. Az adatbázisban készítettünk egy mintaoldalt is, ahol bemutatjuk a különböző közlemény-típusok felviteli módjait. Javasoljuk ennek az oldalnak a tanulmányozását. Elérési útja: felhasználói név:
bemutato
; jelszó:
felulet
.
A
Közlemények
lapon
az utóbbi 5 évből öt, s teljes életművének további öt
, Ön által legjelentősebbnek tartott tudományos közleményét kérjük feltölteni. A legjobb, ha adattárból tölti át a publikációkat, de
ez nem kötelező
. A publikáció adatainak kézzel való beírásának módját lásd alább.
Adatbázisból való áttöltés kezdeményezéséhez vigye a kurzort a Közlemények átemelése más adatbázisból sorhoz. Erre kattintva a megnyílik a
Mycite adatok
lap. Itt kiválaszthatja azt az adattárat, ahonnan a publikációkat áttölteni kívánja. A következő adattárak közül lehet választani: KPA; BME-PA; KOKI-IPBL; SZBK. Amennyiben Önnek a publikációi már bent vannak ezen publikációs adattárak egyikében, akkor megadhatja az eléréshez szükséges adatokat, így könnyen importálhatja, és bármikor frissítheti publikációit az adattárból. Ebben az esetben az adattár kiválasztása után kérjük az azonosító(ka)t beírni a megfelelő sor(ok)ba, és A köztestületi azonosító megállapítása ill. az Adattár-azonosító megállapítása sor(ok)ra, majd a mentés-re kattintással rögzíteni.
A
Mycite adatok
lap második blokkjában Önnek lehetősége nyílik kattintással belépni a KPA-ba és/vagy a BME-PA-ba, és felvihet oda (további) publikációkat.
A felvitel után, még a publikációs adattárban a teendők a következők: akár a KPA-ban tartja az adatait, akár a BME-PA-ban, KOKI-IPBL-ben vagy SZBK-ban, előkészítésképpen ki kell jelölni az átolvasandó publikációkat. Ehhez
- a KPA-ban vagy a BME-PA-ban az adott publikációk alatti lehúzható menüből ("megjelölés válogatott listához") az "ODT/MAB" pontot kell kiválasztani. Az így megjelölt publikációk alatt megjelenik az ODT/MAB felirat. Erre rákattintva a felirat újra eltűnik, és a kiválasztás megszűnik. A fejléc alatt látható "Publikációs lista válogatott publikációkkal:" cím mellett kattintható az ODT/MAB felirat, és ezután megjelenik az ehhez kiválasztott publikációk listája. Ez lesz az a részlista, melyet az ODT adatbázisba át lehet olvasni (az ODT adatbázisba belépve).
- a KOKI-IPBL adattárban ill. SZBK adattárban a válogatott listát az adminisztrátor tudja megjelölni (wolf-gy@koki.hu illetve valaki@brc.hu).
A bevitt válogatott publikációs lista teljessé is tehető, és felhasználható webes megjelentetés, OTKA beadás, MTA doktori beadás, stb. céljára is.
A
Mycite adatok
lap utolsó blokkjában az Új KPA lista létrehozása sorra kattintva Önnek lehetősége nyílik új KPA-publikációs lista létrehozására, ha még nincs ilyen listája, és a doktori adatbázisba történő adatfelvitellel együtt azt is létrehozni kívánja. Itt a
Publikációs adatbevitel doktori iskolák tagjai számára
lapra jut, ahol a
www.doktori.hu
felhasználónév és jelszó beírásával, majd a Belépés-re kattintással beléphet a KPA-ba.
A
Mycite adatok
lap felső részén levő barna sávból a
Közlemények importálása
lapra juthat. A közlemény típusának kiválasztásában segíti Önt Az ODT adatbázisba átvehető típusok és besorolások táblázat.
Ha nem adattárból kívánja áttölteni a publikációkat
, hanem
kézzel kívánja beírni az adatokat
, akkor a következőképpen járjon el: a
Közlemények lapon
a szerző és a cím feltüntetése után a további adatok sorba írja a kiadót, a kiadás helyét, esetleg az ISBN számot; folyóiratcikk esetén a szerző és a cikk címének beírása után a további adatok sorba írja a folyóirat nevét, évfolyamát, esetleg az ISSN
számot. Az oldalszám/oldalterjedelem beírása után a közlemény típusát válassza ki a legördülő listából, figyelemmel az 1. táblázat 2. és 3. oszlopára. Műszaki, művészeti alkotást a típusa mezőben egyéb választásával vihet fel. A Folyóiratcikk/Szakcikk típust válassza tudományos, referált folyóiratban megjelent cikk esetén. A konferenciakiadványban megjelent közlemény szakmai súlya lényegesen kisebb, mint a közkönyvtárakban hozzáférhető, lektorált, referált, ISBN-számmal rendelkező kiadványé.
A feltöltendő közlemény impakt faktorának, a közleményre való hivatkozások számának és a közlemény internetes elérési helyének (URL) beírása opcionális. Ha Ön megadja a közlemény URL-jét, akkor a sort az ún. protokollal, vagyis: http://
. / vagy https://
../ kezdje. Biztosan helyes lesz a felvitel, ha annak az ablaknak a címsorát másolja át ide, amelyben a közlemény látható.
Egy-egy tétel rögzítése a mentés újként parancsgombra való kattintással történik. Ekkor a tétel sorai kiürülnek, a sorokba írt tartalom a lapon a Közlemények c. táblázatban egy tételként jelenik meg. A táblázatból sort a sor végén levő piros X-re való kattintással lehet
törölni.
Módosítást kezdeményezni
a sor elején levő szerkesztés (írólap+ceruza) ikonra való kattintással lehet. Ha rákattint erre az ikonra, akkor az ikon sorában rögzített tétel adatai újra megjelennek a lap felső soraiban is. A megfelelő sorba írt tartalom módosítása után az adatokat a mentés módosításként parancsgombra kattintva menthetjük el. Ha módosítás elmentése után kíván új tételt felvinni, akkor válassza a mégsem parancsgombot.
A táblázat 2. oszlopában levő négyzetre kattintva
jelölheti
ki a nyilvános felületen szerepeltetni kívánt 10 tételt. Kijelölés esetén zöld pipa jelenik meg a négyzetben. Már kijelölt tétel kijelölését a zöld pipára való kattintással lehet visszavonni.
A listában pontosan 10 közleményt jelöljön meg úgy, hogy abból legalább 5 az elmúlt 5 évbe essék. A kijelöléseket a
kijelölések mentése
parancsgombra való kattintással rögzítse.
A Közlemények lap alábbi üzenetei csak figyelmeztetések, nem jelentik kötelező adat hiányát!
●
a publikációs lista URL címe nincsen megadva
●
a saját honlap URL címe nincsen megadva
●
az összes tudományos közleményeinek száma nincsen megadva vagy megmutatva
●
a 10 kijelölt publikáció adatai kézzel vannak kitöltve
●
a közlemények teljes szövegének URL-jei nincsenek kitöltve (... db)
●
... közlemény típusa nem megengedett
!!TUDOMÁNYMETRIAI ADATOK LAP
Tudománymetriai adatait importálhatja más adatbázisból, a
Tudománymetriai adatok átemelése mycite adattárból
sorra kattintva. A következő sorba a publikációs listájának az internetes elérhetőségét írja be, kezdve az ún. protokollal, vagyis: http://
. / vagy https://
../ A sorvégi nagyító ikonra kattintva ellenőrizheti is, helyesen vitte-e fel a publikációs lista elérhetőségét. Biztosan helyes lesz a felvitel, ha annak az ablaknak a címsorát másolja át ide, amelyben a publikációs listája látható.
A következő sorba beírhatja az akkreditációnál figyelembe vehető tudományos közleményeinek számát, majd a következő sorba az összes tudományos közleményeinek a számát. A második szám bizonyos esetekben nagyobb lehet, mint az első: pl. a KPA-ban vannak olyan tudományos közlemények, amelyek az akkreditációnál nem vehetők figyelembe; vagy lehetnek Önnek olyan tudományos közleményei, amelyek más tudományágban, más kutatási területtel foglalkoznak, és a szóbanforgó doktori iskola akkreditációjában nem vehetők figyelembe. A
mutat
kocka bekattintása azt jelenti, hogy az adat megjelenik a publikus adatlapon és a szakértő értékelő ablakában. Ezután feltüntetheti monográfiáinak és szakkönyveinek számát, majd azon monográfiák és szakkönyvek számát, amelyekben Ön fejezetet/részt írt.
Műszaki, művészeti alkotásainak számát is beírhatja, és a
mutat
kocka bekattintásával megjelölheti, hogy az adat megjelenjék a publikus adatlapon és a szakértő értékelő ablakában.
Ezután beírhatja összes tudományos közleményének összegzett impakt faktorát, és a
mutat
kocka bekattintásával megjelölheti, hogy az adat megjelenjék a publikus adatlapon és a szakértő értékelő ablakában.
A külföldön megjelent illetve a Magyarországon idegen nyelven megjelent közleményeinek számát is beírhatja, és a
mutat
kocka bekattintásával megjelölheti, hogy az adat megjelenjék a publikus adatlapon és a szakértő értékelő ablakában.
Az utolsó sorban megadhatja összes tudományos közleményének független idézettségi számát. Ebben a sorban mindenképpen tüntessenek fel adatot, ami az értékelés fontos szempontja. Aki nem ismeri ezt az adatot, vagy nem kívánja megadni, az írjon ebbe a sorba egy 0-t.
Az adatokat a
Mentés módosításként
parancsgombra való kattintással rögzítse.
EGYÉB LAP
Ezen az oldalon adhat meg további információkat, amelyeket a törzstagi megfelelőség szempontjából fontosnak tart.
!! ELLENŐRZÉS/NYILATKOZAT LAP
Ezen a lapon Ön
ellenőrizheti
, feltöltötte-e az összes kért adatot. Itt kérünk adatot továbbá az akkreditációs nyilatkozatról, végül kérjük annak megerősítését, megfelelnek-e a közölt adatok a valóságnak.
Az
ellenőrzés
parancsgombra kattintva láthatjuk, mely adatokat kell még pótolni annak érdekében, hogy az Ön doktori iskolája akkreditálható legyen.
Az
akkreditációs nyilatkozat
a Felsőoktatási törvényben említett nyilatkozat, amely szerint az oktató - függetlenül attól, hogy hány felsőoktatási intézményben lát el oktatói feladatot - az intézmény működési feltételei meglétének mérlegelése során, illetve a felsőoktatási intézmény költségvetési támogatásának megállapításánál egy felsőoktatási intézményben vehető figyelembe. Az oktató írásban adott nyilatkozata határozza meg, hogy melyik az az intézmény, amelyiknél az előzőekben meghatározottak szerint figyelembe lehet őt venni. Az oktatói nyilatkozatnak alap-, mester- és doktori képzésben azonos tartalmúnak kell lennie.
Igen választása esetén válasszon az egyetemek legördülő listájáról. Nem választása sem zárja ki a törzstagi megfelelőséget, mert 2010-ig csak a MAB-hoz benyújtott szakindítási kérelmekben adnak az oktatók ilyen nyilatkozatot. A mentés parancsgombra való kattintással fejezze be a műveletet.
Az Ön által megadott adatok valóságtartalmáról és teljességéről az alábbi szöveg elfogadásával nyilatkozzék
A nyilatkozatot elfogadom
parancsgombra való kattintással: Adataim a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy amennyiben ennek ellenkezőjére derül fény, a MAB eljárásából kizárhat.
MŰKÖDŐ DOKTORI ISKOLA ADATFELTÖLTÉSÉNEK BEFEJEZÉSE
A működő doktori iskola vezetője - az adatbázisba a felhasználónevével és a jelszavával utolsóként belépve - az adatfeltöltés befejezéseként kattintson a bal oldali sárga navigációs sávon a
doktori iskolám
menüpontra. Ezen az oldalon az alábbi nyilatkozat elfogadásával jelezze, hogy a doktori iskola értékelésre készen áll:
Az iskola és törzstagjainak adatai teljesek és valósak, és ehhez a nyilatkozathoz bírom az EDT-elnök és a rektor támogatását.
A nyilatkozatot visszavonom mezőre kattinthat, ha az adatfeltöltés befejeztével adatpótlás
vagy -módosítás igénye merül fel. Ha a pótlás vagy módosítás megtörtént, a nyilatkozatot újra el kell fogadni.
Ezen a lapon ellenőrizni tudja a doktori iskola és törzstagjai adatfeltöltésének teljességét is. Amennyiben az eljárás megindításához, a formai megfelelőséghez bármely adat hiányozna, azt a program jelzi. Akkor lehet továbblépni, ha a hiányzó adatot pótolták.
LÉTESÍTENDŐ DOKTORI ISKOLA ADATFELTÖLTÉSÉNEK BEFEJEZÉSE
Milyen eljárást kövessen az egyetemi doktori tanács elnöke, a rektor és a doktori iskola vezetője a létesítendő doktori iskola adatfeltöltésének befejezésekor?
Az adatfeltöltés befejezésekor az EDT-elnöki és a rektori jóváhagyás sorrendje tetszőleges; azonban az adatokat a doktori iskola vezetője véglegesíti, utolsóként belépve az adatbázisba. Az adatbázisba való belépés módját lásd fentebb, a Bejelentkezésnél leírtaknál.
Hogyan adhatja meg a jóváhagyását az EDT-elnök?
Az EDT-elnök - az adatbázisba a felhasználónevével és jelszavával belépve - kattintson a bal oldali sárga navigációs sávon a doktori iskoláim menüpontra. Mint vezető, itt adja meg jóváhagyását az intézmény doktori iskoláit mutató táblázat bal oldali első oszlopában a létesítendő doktori iskola kockájára kattintva. Mivel a jóváhagyás sorrendje tetszőleges, azt is láthatja, megadta-e jóváhagyását a rektor.
Hogyan adhatja meg a jóváhagyását a rektor?
Az intézmény rektora - az adatbázisba a felhasználónevével és jelszavával belépve - kattintson a bal oldali sárga navigációs sávon a doktori iskoláim menüpontra. Mint vezető, itt adja meg jóváhagyását az intézmény doktori iskoláit mutató táblázat bal oldali első oszlopában a létesítendő doktori iskola kockájára kattintva. Mivel a jóváhagyás sorrendje tetszőleges, azt is láthatja, megadta-e jóváhagyását az EDT-elnök.
Hogyan véglegesítheti a létesítendő doktori iskola vezetője a feltöltött adatokat?
A létesítendő doktori iskola vezetője - az adatbázisba a felhasználónevével és jelszavával utolsóként belépve - az adatfeltöltés befejezéseként kattintson a bal oldali sárga navigációs sávon a doktori iskolám menüpontra. Itt véglegesítheti a feltöltött adatokat az alábbi nyilatkozat elfogadásával:
Az iskola és törzstagjainak adatai teljesek és valósak, azokat az akkreditációs eljárás határozathozataláig tartóan véglegesítem.
Ennek a nyilatkozatnak az elfogadásával az akkreditációs eljárás befejezéséig az adatok zárolásra kerülnek, azaz nem módosíthatóak mindaddig, amíg a MAB határozatot nem hoz.
Amennyiben az eljárás megindításához, a formai megfelelőséghez bármely adat hiányozna, azt a program jelzi. Akkor lehet továbblépni, ha a hiányzó adatot pótolták.
KILÉPÉS
Hogyan lehet kilépni az oktatói felületekről?
A bal oldali sárga navigációs sáv alján kattintsunk a Kijelentkezés-re.
OLVASNIVALÓ
Az akkreditációhoz
érdemes áttanulmányozni
a már korábban is említett vonatkozó
MAB-határozatot
- ez a részletes alapdokumentum, és az
akkreditációs tájékoztatót
, mely összefoglalva tartalmazza a lényegi pontokat, valamint az akkreditáció menetéről ad tájékoztatást.
Budapest, 2009. március 31.