Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Nyilatkozatok a védések tárolásáról

Kedves adminisztrátorok és oktatók!

 

1. Kissé későn, de úgy döntöttünk, hogy a doktori iskoláktól várt nyilatkozatokat a doktori védések tárolásáról az adatbázisban fogjuk bekérni, ez várhatóan mindannyiunknak kényelmesebb és praktikusabb lesz. A nagyon közeljövőben mind az intézményi, mind a doktori iskolai adminisztrátor felületén meg lehet majd adni a védéseket tároló webcímeket: az előbbi által megadottak az egész intézményre vonatkoznak majd, míg utóbbi ezt saját doktori iskolájában felülbírálhatja más cím beírásával. A késlekedés természetesen részünkről történt, így a határidő is kitolódik . Remélem, így Önöknek is könnyebb lesz!

2. Az adatbázisban több más újítás mellett, tesztjelleggel megvalósítottuk az oktatók szükséges publikációinak KPA/BME-PA/KOKI/SZBK adatbázisokból való átvételét . Ennek a végső, garantáltan működő változata a hozzá tartozó dokumentációval együtt nagyjából két hét múlva lesz készen, addig kérjük, óvatosan használják ezt a funkciót! A többi változáshoz továbbra is ajánlom Önöknek az adminisztrátori és oktatói útmutatót . Természetesen ha hibát észlelnek, azt kérjük, írják meg felénk valamelyik elérhetőségen, és mi továbbra is igyekezni fogunk megoldani azokat.

3. Január 29-én átadtam a titkári stafétabotot Vázsonyi Ottónak a Pécsi Tudományegyetemről, rövidesen jelentkezni fog Önöknél az elérhetőségével együtt. Nagyon köszönöm, hogy több, mint egy éven át megtiszteltek bizalmukkal és az új titkárnak sok sikert és boldog perceket kívánok az ODT kötelékében. Természetesen a kezdeti titkári gondokat ahogy tudom, segítem majd neki enyhíteni.

+1. Fontos javítások február 6-án éjjel: témakiírás felvitelénél a legördülő listában a törzstagi követelményeknek megfelelő törzstagok, viszont emellett minden témavezető megjelenik . A közlemények oldalon a szerző, cím és megjelenés rovatok mérete megnőtt .

Üdvözlettel,

Balázs

 

Budapest, 2009. február 6.

 

Varga Balázs

az ODT leköszönő titkára

 


 
nyomtatás utolsó módosítás: 2009. II. 02. 00:53:54
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 1.1582 ( 2014. XII. 17. )