témavezető: Nagy Endre
helyszín (magyar oldal): Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet helyszín rövidítés: SE
A kutatási téma leírása:
A normális és a patologikus Durkheim munkásságában került be kifejezetten a szociológiába, de nem csak őt érdekelték a normális és nem normális viselkedések. Weber, amikor különbséget tesz a formális és materiális racionalitás között, vagy Pareto, amikor különbséget tesz a logikus és alogikus cselekvések között, szintén azt kutatja (és ezért érdeklődnek olyannyira a vallások iránt, mint Raimond Aron rámutat), mert a modernitással felbomlottak a régi világ integrációs erői, és azt keresi: mi lehetne az új integráció alapja.
A normális és a patologikus megkülönböztetésének új kontextusba kellett kerülnie a posztmodern elméletek számbavételével. Amikor Lyotard és Rorty hangsúlyozni kezdte, hogy vége a Nagy Elbeszélésnek, kiderült, hogy a társadalom mikro- és mezzofragmentumokra oszlik, vagyis lényegében szubkultúrák együttese, melyek maguk mind-mind külön szocializálnak, akkor inkább az válik problémává, hogy az egyensúlyzavarok, amelyek a személyiségben fellépnek, szintén fragmentálódnak-e. A társadalom erkölcsi egysége megrendült, és ilyen körülmények között Durkheim különbségtétele maga is relativizálódott. Vajon a társadalmi anómiáról szóló tanítások tekinthetők-e még úgy, ahogyan Durkheim és Merton nyomán tanítani szoktuk? Van-e egy egységes társadalmi szabályozórendszer, és ha igen, ki vagy mi az alanya?
Ez a probléma egyéni síkon is megjelenik: van-e centruma az embernek? Itt természetesen Freud jelenti a szeminális fordulatot, de a posztmodernben azután megjelenik az antifreudista megfontolás, pl. Lyotard-nál, aki nem akarja „normalizálni” az embert. Tudjuk, hogy a francia strukturalisták és posztstrukturalisták tagadták a centrált alany meglétét, különösen Foucault intéz erős támadásokat a személyiség egysége ellen, sőt antifreudista éllel Deleuze nomád alanyiságot konstruál. Habermas pedig kommunikatív cselekvéselméletében – Piaget nyomán – decentrált személyiségről beszél.
Ezekkel a szubjektumtagadó elméletekkel szegülnek szembe a vallásos társadalomelméletek, mint pl. a két Niebuhr, a magyar Polányi Károly, a protestáns Pannenberg, valamint Simone Weil vagy éppen Karl Rahner. Ők a hit egységéből kiindulva vallják azt, hogy a hit bátorsága képes legyőzni a szorongást és – Paul Tillich kifejezésével – eljutni a teizmus Istenén túli Istenig, ezáltal visszaállítják a személyiség egységét. Magunk a személyiség Althusser, Sartre és Lukács szerinti strukturáltságát valljuk, melynek felborulása azt hozza magával, hogy be kell lépnie a mentálhigiéné vagy a továbbiakban a pszichológus, a pap stb. segítségének..
Ebből következik, hogy a személyiség reaffirmációját jórészt azok a vallásos gondolkodók képviselik, akik vagy maguk is keresztülmentek a „megtérésen”, vagy eleve feltételezik a személyiség centrumát. Van azonban a konverzióknak világi változata is, mint például Lukács Györgyé (aki kommunistává tért meg) vagy Bibó Istváné, aki a két világháború keresztény középosztályából lett az antimarxista szocialista forradalom híve és a keresztény kurzus ellenfele. Ez összefügg a személyiség belső megrázkódtatásával, aminek van egy patologikus megnyilvánulása is, amikor a személyiség transzszubsztanciációjában intellektuális illumináció megy végbe, de a személyiség felszabadulása helyett beszűküléssel jár (gondoljunk a „destruktív” szektákhoz csatlakozó fiatalokra). Ezért vizsgálni fogjuk a megtérések hétköznapi szociológiai kutatásait, a szektákra vonatkozó vizsgálatokat, ugyanakkor az olyan nagy megtérések tanulságait is, mint Szent Pál és Szent Ágoston, vagy a modernek: Paul Claudel és Simone Weil. Ehhez azonban számba kell vennünk olyan pszichológiai elméleteket, mint Erik Eriksoné, Jungé vagy Halász Lászlóé, továbbá nagy filozófiai elméleteket – pl. Sartre, Althusser és Michel Foucault –, illetve e metapszichológiai elméleteknek a személyiségfejlődésre, illetve a szocializációra vonatkozó tanulságait.
Ebből következik kutatásunk három részre osztása:
1. A normálisra és patologikusra vonatkozó klasszikus elméletek (Durkheim, Weber, Pareto, Merton) folytatásának kutatása.
2. A személyiség centralitásának és decentralitásának problémája.
3. A megtérések kutatása mind fenomenológiailag, mind empirikusan, szociológiailag.
felvehető hallgatók száma: 3
Jelentkezési határidő: 2012-05-25
2024. IV. 17. ODT ülés Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).
Bejelentkezés
