Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Témakiírás
 
Patyi András
A közigazgatás alkotmányossága a modern jogállamban

TÉMAKIÍRÁS

Intézmény: Széchenyi István Egyetem
állam- és jogtudományok
Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

témavezető: Patyi András


A kutatási téma leírása:

A közigazgatás alkotmányossága a modern jogállamban című doktori téma olyan vizsgálatoknak és kutatásoknak a kerete kíván lenni, melyek az Alkotmány és a közigazgatás közötti kapcsolatot helyezik a központba. Ennek során vizsgálat tárgyát képezheti a jogállami paradigma modern államokban és az Európai Közösségekben megnyilvánuló tartalma és annak hatása a közigazgatásra; a közigazgatási anyagi jog és abban szabályozott (megteremtett), a közigazgatás számára biztosított beavatkozási eszközök vizsgálata, a közigazgatási eljárás és az ahhoz szükségszerűen kapcsolódó bírói jogvédelem alkalmazási köre és hatása a közigazgatási jog fejlődésére; továbbá annak vizsgálata is, hogy a választott helyi önkormányzatok rendszere, valamint az autonóm közjogi jogalanyok mennyiben játszanak meghatározó vagy kiemelt szerepet egy alkotmányos és egyben demokratikus közigazgatási működés megteremtésében és fenntartásában.

felvehető hallgatók száma: 1

Jelentkezési határidő: 2020-12-31


2024. IV. 17.
ODT ülés
Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).

 
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )