A bizonyítás a büntetőeljárás alfája és ómegája. Ennélfogva jelentősége is kiemelkedő. Nincs olyan bűntetőügy, nincs olyan monografikus feldolgozás, nem létezik olyan büntető eljárásjogi téma, amely valamilyen formában, szinten ne érintené ezt a kardinális területet.
Felfogásunk szerint feltétlenül összekapcsolható a kriminalisztikával, mint ténytudománnyal, amely keresi azon technikai és taktikai módszereket, ajánlásokat, melyekkel sikert érhetünk el a bizonyítás körében, amelyekkel bizonyítékokat szerezhetünk be, majd használhatjuk fel.
Ez a folyamat, nevezetesen, a bizonyítékok beszerzése és felhasználása örökzöld problémája a büntető eljárásjog tudományának.
Elvileg csak két szempontot emelünk ki: a büntetőjogi felelősség eldöntését realizáló büntetőeljárás felfogható sajátos jogalkalmazási folyamatnak (ténymegállapítás, jogszabály keresés, jogértelmezés). Durva egyszerűsítéssel a büntető jogalkalmazás ténykérdések és jogkérdések eldöntéséből áll. Ezen belül a döntéssorozaton belül mindig elsődlegesek a ténykérdések a jogkérdésekhez képest. A bűnügyekben nemigen fordulhat elő pusztán „jogvita”, azaz a közismert vagy nem vitatott ténybeli helyzet eltérő jogi értékeléséből álló per. A bűnügyben általában „tényvita” is folyik.
Mindebből következik, hogy a bűnügyekben a ténykérdés elsődleges a jogkérdéshez képest (Da mihi factum, dabo tibi ius = Add nekem a tényt, aztán adom én a jogot) és ezeket a ténykérdéseket nagyon alaposan, körültekintően tisztázni kell annak dacára, hogy a bűnügyekre távolról sem a bizonyítékbőség a jellemző, hanem sokkal inkább a bizonyítékínség. De bármilyen nehéz a bizonyítékok összegyűjtése, az érdemi ténykérdések tekintetében nem elegendő a valószínűség, hanem bizonyosságra van szükség. Következésképpen a büntetőjogilag releváns történeti tényállás nem állapítható meg másként, mint bizonyítás után és bizonyítás útján. Mindebből adódik az összefoglaló végkövetkeztetés: a bűnügyekben a ténykérdés elsődleges a jogkérdéshez képest és az érdemi tényállás csak bizonyítás után, bizonyítás útján állapítható meg, következésképpen a bűnügyekben a bizonyítás nyilvánvalóan központi helyet foglal el.
Ez megmutatkozik a bűnügyek mindennapi gyakorlatában. Holtpontra jutott nyomozásnál gyakran hetekig tart, amíg sikerül valami újabb használható „nyomra” rendszerint közvetett bizonyítékra találni. Bűnperek tárgyalásán gyakran napokon, sőt heteken át tart a bizonyítás-felvétel: a bizonyítékok gyűjtése és vizsgálata tölti ki a büntetőper tartamának több mint 90 %-át. Vannak országok ahol elvi szinten is tudatosítják a bizonyítás és a tényállás-megállapítás egyedülálló jelentőségét. Az angolszász jogrendszerben például a perjog mellett (Law of Proceeding) külön tárgyként oktatják a ténykérdések eldöntésének jogi szabályozását, a bizonyítási jogot (Law of Evidence) és külön kézikönyvek, tankönyvek jelennek meg az utóbbi témakörből, természetesen sok-sok eseti döntéssel. E megkülönböztetett figyelemnek is köszönhető, hogy az angolszász jogrendszerű országokban a törvény szerint kizárt bizonyítékok („Exclusonnary Rules”) valóságos tana alakult ki, a jogellenes bizonyítékok eljárásjogi vonatkozásai igen részletesen és alaposan ki vannak dolgozva. A magunk részéről nagyon helyeselnénk a jogászképzés keretében önálló tantárgyként „Tény(állás)megállapítástan” oktatását. Ennek keretében lenne indokolt az egyetemes oktatásban mára elsorvadt kriminalisztika legfontosabb tételeinek, összefüggéseinek és vívmányainak hasznosítása is, és ezért lenne fontos a doktori iskola programjában is szerepeltetni..
A sokféle irányzaton belül felfogásunk szerint a bizonyítás a büntetőeljárásban olyan megismerési folyamat, amely
a) az egyedi ügyben, büntetőjogilag releváns, túlnyomórészt múltbeli tényállásnak az eljáró hatóság, végső soron a bíróság általi, a valósággal adekvát megállapítására irányul és
b) a bizonyítékok összegyűjtésével, vizsgálatával és mérlegelésével kapcsolatos tevékenységben realizálódik.
Véleményünk szerint a fenti rövid, továbbá részletes fogalom-meghatározás megfelel mind a Be. hatályos rendelkezéseinek, mind pedig a valóságos bűnügyi bizonyítási gyakorlatnak, s emellett tulajdonképpen magában foglalja a logikai, pszichikai vagy processzualista megközelítések reális összetevőit, mozzanatait is.
Ugyanakkor azonban ez a fogalom-meghatározás feloldja a más megközelítések egyoldalúságát: nem zárja ki az érzéki-tapasztalati megismerést (mint a logikai felfogás), nem zárja ki az alapvető tartalmi összefüggést (mint a processzualista felfogás) stb. Kizárja viszont a bizonyítás fogalmából nagyon is helyeselhetően a tisztán jogkérésekkel kapcsolatos valóban tisztán logikai jellegű jogi érvelést. Ugyanakkor azonban arra is nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy a bizonyítás a bűnügyekben nem képzelhető el bizonyítékok nélkül s éppen a bizonyítékok jelentik döntő láncszemeit. Ezek a bizonyítékok az összekötő, közvetítő láncszemek az eljáró hatóság tudata és a történeti tényállás között. Ezért a bizonyítékoknak mint nélkülözhetetlen megismerési eszközöknek a bűnügyi bizonyítás fogalmába való felvétele elméletileg indokolt s gyakorlatilag szükséges. A bizonyítás fogalma ily módon szorosan összefügg a bizonyíték fogalmával, amelyek beszerzésére pedig a módszeresen fejlődő, legfőképpen természettudományokra épülő forenzikus tudományok adnak útmutatókat.
A doktori program egyrészről a bizonyítás-bizonyítékok jogi, másrészről kriminalisztikai (tényfelderítői) aspektusát is vizsgálná, nem megfeledkezve a jögtörténeti, nemzetközi jogösszehasonlítási, empírikus kutatások szerepéről.
felvehető hallgatók száma: 10
Jelentkezési határidő: 2017-06-13
2024. IV. 17. ODT ülés Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).
Bejelentkezés
