témavezető: Weiss János
helyszín (magyar oldal): B141 helyszín rövidítés: B141
A kutatási téma leírása:
A német idealizmus továbbá a kortárs társadalomfilozófiai, jog- és államelméleti irányzatok oktatása és kutatása. Különös hangsúlyt kap a Frankfurti Iskola elmélete.
Idealizmus és romantika. Az utóbbi évek kutatásai alapján egyértelmûen állítható, hogy a német idealizmus és a német romantika között szoros kapcsolat áll fenn. Mindkét irányzat a kanti filozófia közvetlen recepciójából nõtt ki. Pontosabban: már A tiszta ész kritikájának megjelenése olyan heves és termékeny vitát váltott ki, amely meghatározta az elkövetkezõ évek és évtizedek szellemi életét. Ebben az összefüggésben döntõ szerepet kell tulajdonítanunk Carl Leonard Reinhold munkásságának. A Briefe über die kantische Philosophie címû mûvében már A gyakorlati ész kritikájá-nak megjelenése elõtt felvetette azt a kérdést, hogy milyen “gyakorlati” következményei lesznek a kanti mûnek. A “gyakorlatot” az általános társadalmi praxis értelmében használta, és úgy gondolta, hogy a vallás átalakításán keresztül a kanti filozófia forradalmasítani fogja a “fennálló német állapotokat”. E mû másik fontos gondolata az volt, hogy egy filozófiai koncepciónak átfogónak kell lennie abban az értelemben, hogy mind az “igaz”, mind a “jó”, mind pedig a “szép” kérdéseire választ kínál. E két elképzelésnek meghatározó szerepe volt mind az idealizmus, mind a romantika kialakulásában. (Ezt próbáltam meg igazolni a Mi a romantika? címû kötetem több tanulmányában is.) Ugyanakkor az említett mûvében Reinhold már azt a gondolatot is fölveti, hogy a kanti filozófia (bár eredményei helytállóak, sõt kétségbevonhatatlanok) szisztematizálásra szorul. Ez volt a programja a Versuch einer neuen Theorie des menschlichen Vorstellungsvermögens címû kötetének. Ebben próbált meg elõször kidolgozni egy alaptételt, amelybõl kiindulva az egész (kanti) filozófia felépíthetõ. A fichtei filozófia e program közvetlen örökösének tekinthetõ. S itt jön létre az elsõ összecsapás idealizmus és romantika között; az idealizmus az egyre jobb alaptételek keresésébõl jön létre, a romantika viszont szkeptikus volt az alaptétel létével szemben, és inkább arra hajlott, hogy valamiféle prereflexív “létet” kell alapvetõnek tekintenünk. Ez a vita (bár a gyökerei Reinhold közvetlen tanítványi köréig vezethetõk vissza) exponálódott Hölderlin és Novalis Fichte - kritikájában. Ez a vita Hegelnél úgy oldódott fel, hogy a szellem önmozgása már mindig is az abszolutum (a szubjektum és az objektum azonosságának) közegében mozog. Ezzel a romantikusok azt állítják szembe, hogy a szellem mozgása sokkal inkább egyfajta oszcillálásként értelmezhetõ: vagy a szubjektum van túlsúlyban vagy az objektum, de egy harmonikus, kiegyensúlyozott azonosság sohasem jöhet létre. Ez volt az idealizmus és a romantika második összecsapása. A tervezett program erre az elméleti vázra épül, konkrét felépítését tekintve viszont három részbõl áll, melyek közül az utolsó kettõnek párhuzamosan kell futnia:
- A kanti filozófia recepciója: elsõsorban Reinhold koncepciójáról lenne szó, de szerepet kellene hogy kapjanak a vita olyan jelentõs résztvevõi, mint Schulze, Marimon és Jacobi. Különös hangsúlyt kellene kapniuk a Reinhold-körben zajló viták kidolgozásának. (Ebben a témában már néhány publikáció is megjelent, de több archivumi kutatást is végeztem.)
- Az idealizmus történetének rekontstrukciója Fichtétõl, Schellingen keresztül Hegelig, a következõ problémák középpontba állításával: a) az alaptétel koncepciói, b) az alaptétel átalakulása abszolutummá, c) az abszolutum jelentése és lokalizációja.
- A romantika legfontosabb gondolatainak kidolgozása elsõsorban Hölderlin, Novalis és F.Schlegel írásai alapján, a következõ szempontok szerint: vita Fichtével: az alaptétel elutasítása, b) az abszolutum kritikája. (Ez utóbbihoz - vagy ennek szemléltetésére - irodalmi és zenei mûveket is szeretnék felhasználni.)
A program megvalósításában együtt kívánok mûködni néhány hazai szakemberrel és a tübingeni egyetemmel.
Bejelentkezés
