Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Témakiírás
 
Fodor György
A bibliai teremtéstörténet teológiai értelmezése

TÉMAKIÍRÁS

Intézmény: Pázmány Péter Katolikus Egyetem
hittudományok
Hittudományi Doktori Iskola

témavezető: Fodor György
helyszín (magyar oldal): PPKE Hittudományi Kar
helyszín rövidítés: HTK


A kutatási téma leírása:

Ahhoz, hogy a bibliai teremtéstörténetet szakszerűen értelmezni tudjuk, néhány előzetes meg-fontolást kell tennünk.
Az első megállapítás a pozitív tudományok elsősorban a történet tudomány és a természettu-domány(ok) – és a teológiai kapcsolatát hívatott tisztázni. A II. Vatikáni Zsinat „Dei Verbum” hittani rendelkezése egyértelműen és iránymutatóan fogalmaz e tárgyban: „ … hinnünk kell, hogy a Szentírás könyvei biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítják azt az igazságot, ame-lyet Isten a mi üdvösségünkre le akart íratni a Szent Iratokban. Ennek alapján minden Istentől sugalmazott írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igaz életre való nevelésre.
Ebből az következik, hogy a Szentírás az üdvösség, a hit és az erkölcs dolgában közvetít, biz-tos, tévedhetetlen igazságot, más tudomány, s elsősorban a természettudomány illetékességi körén belül nem vindikálja magának ezt a jogot. Még érthetőbben: bár kétségtelen, hogy a Szentírás (különösen az Ószövetség) az orientalisztika (történelem, földrajz, archeológia, nyelvészet, stb.) kincsestára, mégis azt kell mondanunk, hogy tévedhetetlen igazságot az üd-vösségre vezető hit- és erkölcsbeli tanításokat illetően tartalmaz.

felvehető hallgatók száma: 1

Jelentkezési határidő: 2017-01-15

 
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )